A fejmosás az öltözőben megtette a hatását, a vendégek sokkal kezdeményezőbbek voltak a második félidőben. Fecónak és Zolikának köszönhetően az egyenlítés is sikerült, ám egy potyagól végleg eldöntötte a 3 pont sorsát. A végén még próbálkoztak a vendégek, de a szerencse is elpártolt tőlük, így maradt a 6:5-ös végeredmény.
Edző (MTD): „Meglepett minket a vendégek felkészültsége, nem gondoltuk volna, hogy így megdolgoztatnak bennünket. Örülök a győzelemnek.” Edző (VFC): „Büszke vagyok a csapatomra! A második félidőben felülmúltuk nagynevű ellenfelünket. Egy pontra - érzésem szerint - mindenképpen rászolgáltunk volna, elég ha csak Sipi kapufájára gondolunk.” Gól: MTD: 5 ill. VFC: Fecó 3, Zolika 22011.07.15. 17:00 MTD - VFC
2011.07.11. 00:00 |
focizzunk
| 4 JÖVÖK
MTD – VFC 6:5 (3:1)
A mérkőzés krónikája:
A hazai csapat (nevéhez méltón), nagy lendülettel kezdte a mérkőzést. A vendégeknél látszott az idény eleji forma, ráadásul a csapat egyik kiválósága (Guzsi), nem találta meg a játékos kijárót. A késése után a tőle már megszokott teljesítményt nyújtotta.
Jól kezdett a hazai együttes, a jobb szélen felfutó „XY”, rendre maga mögé utasította a fáradt védőket, ám a kapuban egy remek napot kifogó B. Balázs mindig túljárt az eszén. A vezetést ennek köszönhetően a VFC szerezte meg, egy szemmel láthatóan begyakorolt kombináció után, Fecó vette be a hazai kaput. Nem kis meglepetésre 0:1! Később, a három védelmi hibát azonban gólra váltották a hazaiak.
A bejegyzés trackback címe:
https://focizzunk.blog.hu/api/trackback/id/tr183056498
Kommentek:
https://focizzunk.blog.hu/api/trackback/id/tr183056498
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
focizzunk 2011.07.14. 09:33:40
Akik eddig jönnek:
Berkes Bazsi
Guzsi
Zolika
File István
Sipi
Bálint
Somogyi Fecó
Antal Csaba
Németh P
Kapus (A Guzsi hozza)
Berkes Bazsi
Guzsi
Zolika
File István
Sipi
Bálint
Somogyi Fecó
Antal Csaba
Németh P
Kapus (A Guzsi hozza)
VargaPeti 2011.07.14. 11:30:31
@focizzunk: Megyek én is.
Contitius 2011.07.14. 16:02:17
Szia Sipi! Bejutottam a rendszerbe :)
focizzunk 2011.07.15. 12:09:43
Varga Feri is jelezte, hogy részt vesz a küzdelemben!